A budapesti klub futó projektjei

Klubunk egyik legfontosabb projektje a koraszülött kisbabák támogatása, hogy minél egészségesebb és teljesebb életet élhessenek. A Dévény módszer segítségével van esélyük akár a teljes gyógyulásra is, ezért döntöttünk amellett, hogy egy-egy ilyen terápiával kezelt gyermek gyógyíttatását támogatjuk.

2013-ban Fanni volt az a kisbaba, akinek a kezelésére adománygyűjtésbe kezdtünk. A kislány egyhónapos korában agyvérzést követően betegedett meg, az orvosok teljes jobb oldali bénulást jósoltak, de a Dévény módszernek köszönhetően ma már mindkét kezét használja és jár.

2014-ben kiválasztott „pártfogoltunk” Dávid. A kisfiú édesanyja 24 hetes terhesen kapott szívinfarktust. A Semmelweis Egyetem orvosai a család egyetértésével a kismama életfunkcióit fenntartották, hogy a baba világra jöhessen. Dávid Dévény Anna speciális terápiájának köszönhetően szépen fejlődik, de gyógyíttatásának költségeit a család nehezen tudja előteremteni.

Mi ebben szeretnénk nekik segíteni. Legnagyobb örömünkre ügyünk nagyköveti feladatait nem más, mint Zsédenyi Adrienn, azaz Zséda vállalta el, aki március 27-e jótékonysági vacsoránk támogatója és egyben fellépő sztárvendége is lesz.