Orange the World 2018 Kampány

Az  Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1999.-ben November 25.-ét nyilvánította “a nők elleni erőszak megszüntetésének” nemzetközi napjává.

A nemzetközi kampány a nők és lányok elleni erőszak felszámolására minden évben November 25-én kezdődik, és a világ minden táján 16 napig tart és szimbolikusan az Emberi Jogok Napján, december 10-én ér véget.

Az ENSZ főtitkárának ez évi üzenete:

“A nők és lányok elleni erőszak egy globális járvány.”

Az ENSZ idén is felkérte a kormányokat és a nemzetközi szervezeteket, hogy ezen időszak alatt, figyelemfelhívásul szervezzenek programokat. Ebben az évben az Európa több országában, annak nagy városaiban narancssárgára varázsolják környezetüket, világukat, hogy felhívják a figyelmet a nők elleni erőszakra. Idén a kampány a “Fesd narancsra a világot: #Hallj engem is” jelmondat alá szerveződik. A narancssárga, mint a szolidaritás színe, és a # Hallj engem is” üzenetként közvetíti azt, hogy a nők és lányok elleni erőszaknak most kell véget vetni és ebben mindannyiunknak szerepet kell vállalni.

Nagyon szomorú tény, hogy Magyarországon a nőknél az egyik leggyakoribb halálozási ok a családon belüli erőszak. A magyarországi statisztikák szerint nagyjából minden ötödik nő bántalmazott Magyarországon.  Hetente egy nő hal meg Magyarországon bántalmazás miatt. A statisztika és a valóság sajnos eltér egymástól, mert sokaknak kényelmetlen erről a kérdésről beszélni, nagy részük nem mondja el, mi történt vele, így a bántalmazottak valós száma még magasabb lehet.

A Soroptimist International az egész világon elkötelezett  az ügy iránt és tagjai már hosszú ideje részt vesznek a tiltakozásban,  lenyűgöző 16 napos akciókat és kampányokat szerveztek.

Ebben az évben a Soroptimist International Klub Budapest csatlakozott az ENSZ felhíváshoz: Orange the world, Hear me too – „Fesd narancsra a világot: #Hallj engem is” globális mozgalomhoz. Mi, a Soroptimist International Klub Budapest szervezet tagjai hisszük, hogy ez a szomorú statisztika és valóság megváltoztatható a nyilvánosság, a családok, fiatalok és idősek, és nem utolsósorban a férfiak aktív bevonásával.

Soroptimist International Club Budapest, Családok Átmeneti Otthona Projekt

A III. Kerület Önkormányzata és a Kerületi Polgármestere kérésünkre csatlakozott a világméretű, a nők elleni erőszak megszüntetésére irányuló mozgalomhoz, és kijelölt egy épületet, hogy kivilágítsuk egy időre narancssárga színnel, felhívva ezzel a figyelmet a nők elleni erőszakra. Ez az épület, a Családok Átmeneti Otthona már több éve menedékként szolgál a rászorult családok, nők és gyermekek részére.
Szervezetünk már közel 3O éve működik a III. Kerületben. Jövőre lesz már tíz éve, hogy támogatjuk a III. Kerületi Családok átmeneti otthonát, ahol már több ezer gyermeket és nőket támogattunk, hogy az életüket egy kicsit jobbá tegyük.

2018. Orange The World Kampány, Budapest, Családok Átmeneti Otthona Fényfestés

A Soroptimist International Klub Budapest a III.kerület támogatásával narancssárga színnel kivilágítva  ezt az épületet üzenetként szeretné közvetíteni, hogy a nők és lányok elleni erőszak megszüntetésében mindannyiunknak szerepet kell vállalni.

Gyerekek részére + csodafestés