Rólunk

“Egy nemzetközi önkéntes szervezet azon dolgozik, hogy javítsa a nők és lányok életét, a helyi közösségekben és az egész világon.”

Honi történet

Magyarországon, Budapesten már 1928-ban alakult Soroptimist Klub. A második világháború idején ez a klub megszűnt működni, tagjai azonban figyelemmel kísérték és segítették egymást a nehéz időkben.

Az első Soroptimist Klubot 1921-ben az Egyesült Államokban hozták létre olyan asszonyok, akik nőként (akkor még) nem lehettek tagjai a Rotarynak és a többi hasonló jószolgálati civil szervezetnek, miközben a férfiakkal már azonos szinten és színvonalon dolgoztak a tudomány, a gazdaság az ipar legtöbb területén. A mozgalom két évvel később Francia országban majd Európa többi országában is elindult. Nevünk a latin sorores (nővérek) és az optimae (legjobbak) szavakból tevődik össze, de az optimista (bizakodó, derűlátó) kifejezést is magába foglalja. Célja, ha nagyon egyszerűen akarjuk megfogalmazni, tudást és pénzt juttatni oda ahol nincs, onnan ahol van. Taglétszámunk a világ 124 országának 3 000 klubjában 93 000 nő.

A szervezet felépítése: klubok az egyes településeken, egy-egy ország klubjaiból szerveződő uniók, az uniókból szerveződő föderációk. (1. Európa és a volt afrikai gyarmati országok egy része, 2. Amerika, tetőtől talpig, 3. az Egyesült Királyság jelenlegi és volt tagországai, 4. Ázsia és Távol-Kelet.) A Soroptimist International egy-egy választott képviselője tanácskozási joggal vesz részt az ENSZ több szervezetének munkájában (UNESCO, UNICEF, stb). A szervezet politikai és a vallás tekintetében szigorúan semleges, és határozottan elutasítja a faji megkülönböztetés bármilyen formáját.

A klubtagság felvétele: egyetérteni a mozgalom céljaival, és valamilyen szakterületen kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Egy-egy szakma képviselőiből klubonként elvileg csak kettő szerepelhet. A felvételhez két klubtag ajánlása szükséges. A szervezet minden tisztviselőjét két évre választjuk, kivéve a világszervezet elnöknőjét, akinek a mandátuma négy évre szól.

A klubok hat fő tevékenységi körben dolgoznak: 1. oktatás,kultúra, kulturális örökség 2. Egészségvédelem 3. Környezetvédelem 4. Emberi jogok és ezen belül a nők és a gyerekek jogai 5. Nemzetközi megértés és megbékélés 6. Jószolgálati munka (szegények és nincstelenek támogatása).

A rendszerváltást követően 1990-ben Magyarországon ismét megindult a klubélet. Újjá alakult a Soroptimist Club Budapest. Ma Budapesten kívül Szegeden, Sopronban is működik klub, összesen mintegy 80 taggal.

/forrás: Wikipédia, Saly Noémi/

Magyarországi klubok

Soroptimist Club Szeged

Soroptimist Club Sopron

Alakuló klub: Soroptimist Club Savaria (Szombathely)

Testvér klubok / Frendship-link

Twente NL

2012 Wienna/ Vivata AT

1991 Lenzburg CH

Bath GBI

Fond du Lac A

Rodez FR

Bresica IT

1992 Dublin GBI

Tonsberg NO

1995 Athens East GR

1996 Hagen DE

Hivynkää FI

1999 Berne CH

Elérhetőségeink:

email: sorop.budapest@gmail.com

website: https://soroptimistbudapest.eu

Facebook oldalunk

Phone: Déry Márta +36 30 427 4070