Projektjeink

2016

Január 13-án tartottuk azt az ünnepélyes klubülést, amelyen megünnepeltük fenállásunk 25. évfordulóját.

2015

2014DávidGyermeknapra a Családok Átmeneti Otthonában lakó gyerekek meghívása az Állatkertbe.

Ez évben kiválasztott „pártfogoltunk” Dávid. A kisfiú édesanyja 24 hetes terhesen kapott szívinfarktust. A Semmelweis Egyetem orvosai a család egyetértésével a kismama életfunkcióit fenntartották, hogy a baba világra jöhessen. Dávid Dévény Anna speciális terápiájának köszönhetően szépen fejlődik, de gyógyíttatásának költségeit a család nehezen tudja előteremteni. Márciusban jótékonysági vacsorát rendeztünk, amelyen Zsédenyi Adrienn, azaz Zséda fellépést vállalt, ezzel támogatva ügyünket.

Józsa Judit kerámiaszobrász Sárkányölő Szent György szobrának bevételével járult hozzá az est sikeréhez.

Karácsonyi adományok a Családok Átmeneti Otthonának.

A “Nők elleni erőszak” kampány keretében az “Otthonában is lehet áldozat'” figyelemfelhívó információs plakátok kihelyezése a Magyar Suzuki Zrt. területén.

2014

Klubunk egyik legfontosabb projektje a 2013CSAO karacsonykoraszülött kisbabák támogatása, hogy minél egészségesebb és teljesebb életet élhessenek. A Dévény módszer segítségével van esélyük akár a teljes gyógyulásra is, ezért döntöttünk amellett, hogy egy-egy ilyen terápiával kezelt gyermek gyógyíttatását támogatjuk. 2014-ben Fanni volt az a kisbaba, akinek a kezelésére adománygyűjtésbe kezdtünk. A kislány egyhónapos korában agyvérzést követően betegedett meg, az orvosok teljes jobb oldali bénulást jósoltak, de a Dévény módszernek köszönhetően ma már mindkét kezét használja és jár.

Karácsonyi adományok a Családok Átmeneti Otthonának.

2013

Gyermeknapra a Családok Átmeneti Otthonában lakó gyerekek meghívása az Állatkertbe.

2012

2012GovernorMeetingGyermeknapra a Családok Átmeneti Otthonában lakó gyerekek meghívása az Állatkertbe.

Vörös iszap projektünkért a Soroptimist Európa Föderációtól 2012. júliusában megkaptuk a Best Practice Award díjat.

Júliusban a 13. Governor Meetinget az Európai Föderáció Budapesten tartotta, amelynek megszervezésében tagjaink sokat segítettek.

Karácsonyi adományok a Családok Átmeneti Otthonának.

2011

2011Devecser emléktáblaGyermeknapra a Családok Átmeneti Otthonában lakó gyerekek meghívása az Állatkertbe.

Májusban Friendship Weekend keretében, a 20 éves évfordulónkra érkezett külföldi soroptimisták körében adománygyűjtést tartottunk a katasztrófa sújtotta terület javára.

Októberben a katasztrófa egy éves évfordulóján avattuk fel a kultúrházat, ami a Rotary kezdeményezésében valósult meg, és budapesti és nemzetközi soroptimista klubok jelentős anyagi támogatásával. Az épület falán elhelyezett márvány tábla emlékeztet az eseményre.

Karácsonyi adományok a Családok Átmeneti Otthonának.

2010

2010FelsőzsolcaMájusban a Családok Átmeneti Otthonában lakó gyerekek meghívtuk az Állatkertbe egy egész napos látogatásra majd ezt követő fagyizásra.

Szeptemberben Felsőzsolcára juttattunk el segélyadományt az árvízkárosultaknak.

Októberbe a devecseri vörös iszap katasztrófát követően nemzetközi kapcsolatainkat felhasználva szinte a világ minden országába levelet küldtünk, 10 eurót kérve adományként. A felhívásra minden megkeresett klub azonnal és segítőkészen reagált. Az összegyűjtött pénzadomány 8 millió forintot tett ki, amelyet klubunk 2011-es Nemzetközi Friendship Weekendjét követően további félmillió forinttal egészített ki. A katasztrófa egyéves évfordulóján avattuk fel azt a kultúrházat, amelynek felújításához 8,5 millió forinttal járultunk hozzá.

Karácsonyi adományok a Családok Átmeneti Otthonának.

2009

Nádasdladányi Kastély felújításának támogatása anyagi forrással.

Karácsonyi adományok a Családok Átmeneti Otthonának. 30-35 család tartózkodik átlagosan a házban, DM utalványokkal segítjük a karácsonyi készülődését a családnak. Gyermekenként minden család kap 5.000 Ft értékű utalványt.

2008

November 29én jótékonysági hangverseny a Rajkó Nem2007Rajkózeti Ifjúsági Zenekar javára. A pénzbevételből az óbudai Családok Átmeneti Otthonát is támogattuk.

Nemzetközi Soroptimista szeminárium Budapesten.

Az óbudai Családok Átmeneti Otthonát folyamatosan támogatjuk.

Karácsonyi adományok a Családok Átmeneti Otthonának. A nehéz helyzetbe került családok 6 hónapig, átmeneti lakhatást kapnak a III. kerületi Önkormányzattól, de a létszám folyamatosan változik és saját forrásból nem teljesen tudják ellátni a rászorultakat. Igény szerint pelenkát, bébiételt, tartós élelmiszert szállítunk negyedévente rendszeresen.

2007

Friendship weekend megszervezése és lebonyolítása, amelyen az összegyűlt adományokból a Beethoven Alapítványt támogatattuk.

2006

Április 22-én jótékonysági hangverseny a Hospice Alapítvány és a Beethoven Program javára. Hangszert vásároltunk a gyerekek részére.

November 18-án újabb jótékonysági hangverseny a Beethoven Program keretében, ahol pénzadománnyal támogattuk a Rajkó Zenekart.

2005 

A rászoruló romák részére az ingyenes jogi tanácsadása folytatás.

Beethoven Alapítvány támogatása hangszervásárlással.

2004

Bicskei menekülttábor lakóinak segítése élelmiszeradományokkal.

2003

November 22-én jótékonysági hangversenyt rendeztünk a Beethoven Program – süketnéma gyerekeket zenélésre tanító – alapítvány és a Fehér Kereszt Gyermekmentő Alapítvány javára.

2002

2002GellértMárciusban Jótékonysági festményvásárt tartottunk a Gellért Szállóban. Támogatottunk volt a Hospice Alapítvány és a Fehér Kereszt Gyermekmentő Alapítvány.

 

 

 

2001

SOROPTIM-EAST nemzetközi rendezvény, konferencia.

A 10. születésnapi friendship weekend megrendezése.

2000

Roma gyermekek korrepetálásának folytatása, a cigány sz2000Vezseny árvizervezet számára jogsegélyszolgálat nyújtása.

A 2000. évi tiszai áradásban a teljesen víz alá került Vezseny falu gyermekeit Budapesten láttuk vendégül.

1999

1999UnioalapitasA Civitan kertészetben dolgozó fogyatékos fiatalok –autisták, down kórosok – folyamatos segítése nagy mennyiségű virágmegrendelésekkel az Óbudai Szigetre.

Szeptemberben megalakult  a Soroptimista Magyar Unio Budapest, Szeged, Sopron, Nyíregyháza, Pécs mint működő klubok országos összefogására.


1998

Roma projektek elindítása. Cigány érdekvédelmi szervezettel vettük fel a 1998FaültetésOpusztaszerkapcsolatot, és iskolai tantárgyakból – angol, matematika… – korrepetálást tartottak tagjaink cigány diákok részére. Egy éven keresztül finanszíroztunk egy autentikus magas tudású hivatásos tánctanárt, aki cigánytáncokat tanított gyerekcsoportoknak saját cigány identitásuk mélyítése érdekében.

Női esélyegyenlőség képzés elindítása.

1997

1997Lienzbarati latogA németországi Lienzben nemzetközi soroptimista továbbképzést rendeztek, ahol tagjaink képviselték klubunkat.

Fiatal zeneművészek támogatása.

Egy válságos helyzetben lévő család – cukorbeteg édesanya és fia – anyagi, jogi és lelki támogatása.

 

 

1996Lelegeztetogep1996

Lélegeztető készüléket adományoztunk a Semmelweis Egyetem Szülészeti Osztályának.

Nemzetközi kapcsolatok ápolása, az 5 éves születésnapi friendship weekend megszervezése és lebonyolítása.

Soroptimist Klub Nyíregyháza megalapítása. A klubok létrehozása nagy feladat, és a soroptimista gondolat sikerességét bizonyítja Magyarországon.

1995

Nagycsaládosok támogatása amely 8 és 12 gyermekes családok rendszeres anyagi segítését jelentette.

Faültetés Ópusztaszeren.

1994

1994EastWestDiscussionJótékonysági hangversenyek a Beethoven Program – süketnéma gyerekeket zenélésre tanító – alapítvány javára, a Hospice Alapítvány javára.

Novemberben három napos nemzetközi konferenciát szerveztünk „East-West Discussion on problems in our social systems” címmel. A Kelet-Nyugat párbeszéd konferencia: A keleti régiók klubjai a hallgatóság volt, a nyugati régiók az előadók voltak. Célja a soroptimizmus profizmusának, ideológiájának magas szintű elsajátítása a rendszerváltás után.

1993

Csángó gyermekek támogatása: vasárnapi ebéddel, korrepetálással.

Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató “Magyar népi imádságok” gyűjteményének CD-n történő kiadása.

1992

Egy Firenzében meghirdetett zeneesztétikai-zenekritikusi továbbképzésről szóló pályázatot Kaizinger Rita, a budapesti soroptimista klub küldöttje nyert meg.

Folyamatos nemzetközi kapcsolatok, Európa minden országából fogadtunk vendégeket és látogattunk klubokat.

1991

Reménytől a hírnévig címmel az Óbudai társaskör és a Soroptimist club Fiatal tehetségek részére gálakoncertet szervezett.

Közreműködők voltak:

NAGY CSABA – oboa GYÖNGYÖSSY ZOLTÁN – fuvola MUKK JÓZSEF – ének

MÓRÉ IRÉN – fuvola MEZEI JÁNOS Budapesti Énekes iskolájának növendékei

EGRI MÓNIKA, PERTIS ATTILA – két zongora KERTESI INGRID – szoprán

ULBRICH ANDREA – mezzoszoprán CLEMENTIS TAMÁS – basszus

KRAUSZ ADRIENNE – zongora FARKAS ROSE-MARIE – szoprán VÁRJON DÉNES – zongora BALOGH JÓZSEF – klarinét Műsorvezető: GREGOR JÓZSEF

Szerkesztő: KERÉNYI MÁRIA

A Budapesti Soroptimist Klub, a Magyar Televízió, a MUOSZ, az INTERKONC1991HollandkörutERT Rt. Alapítvány, a Magyar Rádió és az Óbudai Társaskör jótékony célú rendezvényének bevételét fiatal művészek támogatására fordították.

Mindkét este programját rögzítette a Magyar Televízió, és október 1-jén, a Zene Világnapján illetve karácsonykor, fő műsoridőben vetítette.

Ez év nyarán a klub 22 tagját két hétre vendégül látták a holland klubok, hogy megmutassák a holland, ezen keresztül a soroptimista klubok működését, és bevezessék a magyarokat a nemzetközi soroptimista életbe.