IV. Országos Soroptimista Találkozó

A hagyományosan megrendezésre kerülő Soroptimista klubok éves találkozója idén Budapesten volt. Klubtagunk, Lovas Beáta vállalta a szervezést és a koordinálást is.

A jelenleg működő négy klub: Szombathely, Szeged, Sopron és Budapest mellett egy hamarosan megalakuló második budapesti klub is képviseltette magát. A résztvevők száma összesen 24 fő volt.

A délelőtti program keretében minden egyes klubnak lehetősége volt arra, hogy beszéljen az elmúlt évükről, a projektjeikről, a jelenlegi helyzetükről és a jövőbeli céljaikról, törekvéseikről.

A négy klub beszámolója után az alakuló klub kapott lehetőséget a bemutatkozásra. A leendő elnök asszonyuk elmondása szerint két éve szerveződik a klub. Sokat dolgoztak az elmúlt időszakban, és számos sikeres projektjük valósult meg már eddig. Nagy örömmel jelentették be, hogy megkapták a hivatalos engedélyt a megalakulásukra, a charter időpontja 2018. szeptember 7-9 között lesz Budapesten, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Az új klubot Soroptimist Danubius Budapest-nek fogják hívni.

A délutáni program keretében kerekasztal beszélgetés folyt olyan témákban mint ”a Soroptimisták jövője – a jövő Soroptimistái”, az együttműködési lehetőségek, a fiatalítás és a közös programlehetőségek.

Nagyon jó hangulatú volt a találkozó, ahol mindenki új tapasztalatokat szerezhetett. Megerősödött az igény az együttműködésre és a további találkozók szervezésére.